Keleti Nyelvek Iskolája




Tanfolyamtípusok és egyéni oktatás


Tanfolyamtípusok

Tanfolyamaink az oktatás helyszíne illetve platformja alapján TANTERMI és ONLINE típusba, az oktatás időpontja alapján HÉTKÖZNAPI és HÉTVÉGI típusba sorolhatóak. Az időpontok szerinti besorolás nem szorul különösebb magyarázatra, lássuk inkább az online és a tantermi tanfolyamokat!


ONLINE nyelvtanfolyamaink óráit az interneten keresztül, folyamatos kép és hangkapcsolat mellett tartjuk meg. Ez az oktatási forma nem távoktatás, vagyis nem a tananyagok és feladatok kiküldését és a visszaküldött megoldások javítását jelenti, sokkal inkább hasonlít a hagyományos nyelvórákhoz, annyi különbséggel, hogy a résztvevők akár a világ másik végéből, otthonukból vehetnek részt a csoportos foglalkozásokon.
Természetesen azért nem teljesen klasszikus nyelvórákra kell számítani, mert egyrészt kihasználjuk a számítástechnika kínálta többlet lehetőségeket, másrészt próbáljuk megteremteni, illetve pótolni a kontaktórák online formában, mi tagadás elég nehezen visszaadható hangulatát.
Az online feltételekkel indított tanfolyamainkat nem fogjuk tantermi oktatássá alakítani, még a járványhelyzet enyhülése esetén sem!


TANTERMI nyelvtanfolyamaink keretében a hagyományos, kiscsoportos nyelvoktatást kínálunk. A tanfolyamok helyszíne iskolánk Csányi utcai tantermeinek valamelyike. A tanfolyam létszáma maximum 8 fő. Iskolánkban az esetlegesen fennálló járványhelyzettel összefüggésben mindenkori hatósági szabályozásnak megfelelő távolságtartási és maszkviselési szabályok érvénesek, de az iskola maga is támogatja az egyéni egészségvédelem különböző formáit.
A tantermi feltételekkel indított tanfolyamaink esetén lehetséges, hogy azokat időszaki jelleggel, az illetékes hatósági rendeletek vagy ajánlások alapján online oktatássá kell váltanunk. Erre az időszakra a diákjainkat az online és a tantermi oktatás tandíja közötti különbség erejéig tandíjkedvezményben részesítjük.
Tantermi tanóráinkhoz esetenként, pl. utazás vagy betegség esetén, egy-egy diák távolról, online formában is kapcsolódhat.


EGYÉNI nyelvtanfolyamainkat a diák vagy diákok kezdeményezésére indítjuk. Az iskola szakmai kontrollja mellett, a diákok határozhatják meg az oktatás online vagy jelenléti formáját, ütemezést, vagyis órarendjét, tananyagát, a résztvevők számát, gyakorlatilag a tanfolyamdíjon kívül az összes fontos paramétert. Az egyéni tanfolyamokat indítását általában a megkereséstől számítva pár napon belül el tudjuk indítani.


MODULÁRIS rendszerben szervezzük tanfolyamainkat. A tanfolyamot, vagyis teljes tanulási folyamatot, egymást követő, tematikáját tekintve egymásra épülő modulokra bontjuk. Így lesznek a meghatározott időtartamú és tandíjú modulok a tanfolyam szervezési és értékesítési egységei. A modulok irányadó hossza 2 hónap, ami a tanfolyam ütemezésétől függően, tanórában kifejezve 24 vagy 32 tanórát jelent, de természetesen ettől eltérő óraszámú modulok is előfordulnak.







A honlap üzemeltetője és adatkezelője a Keleti Nyelvek Iskolája Kft, 1088 Bp. Szentkirályi u. 22-24.
telefon: +36-30-203-8025, e-mail: